Gyakran ismételt kérdések

Azért állítottuk össze ezt a kérdéssort, hogy elkerüljünk sok olyan félreértést, amely a téma komplexitásából óhatatlanul fakadnak.

A TASZ szerint minden esetben helytelen döntésnek számít a gyermek kiemelése a családjából?

Nem. Azt gondoljuk, hogy vannak esetek, amikor kifejezetten szükséges az állam beavatkozása a gyermeki jogok érvényesülése érdekében, hiszen nem vitatottan a fizikai, lelki, szexuális, bántalmazástól meg kell védeni a gyermekeket. Ugyanakkor egy létminimum közelében élő, ám gyermekeit szerető és nem bántalmazó család esetén a legrosszabb, ami a gyermekkel történhet, ha eltávolítják a számára alapvető érzelmi köteléket jelentő szüleitől. Ebben az esetben a gyereket büntetjük azzal, ha elszakítjuk a családjától csak azért, mert szegénységben élnek.

A valóban súlyos veszélyeztető esetek kiszűrésének rendkívüli fontossága miatt ajánljuk (számtalan nemzetközi és hazai szakmai javaslattal összhangban) a jelzőrendszeri együttműködés fejlesztését. Az egyik legsúlyosabb gyermekbántalmazói esetről szóló ombudsmani jelentés is az alapellátás és a jelzőrendszer nem kellően jól működő működését jelölte meg a probléma forrásaként. 1.


1. Szigetszentmiklósi eset, forrás: http://www.gyermekbantalmazas.hu/documents/jelentes_a_szigetszentmiklosi_gyermekbantalmazasrol_7903_2013.pdf

A TASZ szerint a nevelőszülők nem megfelelően gondoskodnak a rájuk bízott gyerekekről?

Nem, sőt, kifejezetten azt állítjuk, hogy a nevelőszülők áldozatos munkájának köszönhető, hogy annyi gyerek átvészeli a felnőttkorig tartó, sokszor érzelmileg megrázó, vérszerinti szülőktől távol töltött időszakot. Csodálatos nevelőszülőket ismertünk meg saját terepmunkánk során is, és számtalan megrázó történetet ismerünk a nevelőszülők emberfeletti munkájáról. 2. Ugyanakkor a nevelőszülők is vesztesei ennek a káros rendszernek, hiszen nagyon mély kötődés alakulhat ki egy, a rábízott gyermekeket szerető nevelőszülő és a gyermekek között. Ha évekkel később, – jó esetben – mégis hazakerülnek a gyermekek, a nevelőszülőnek el kell válnia tőlük. Így a kiszakítás nemcsak a vérszerinti szülő és a gyermek számára okoz lelki traumát, hanem a nevelőszülőtől való elszakítás másodlagosan is súlyos traumát okoz a gyermeknek, és gyakran a nevelőszülőknek is. Mindez pedig sok esetben teljesen feleslegesen történik, hiszen ha időben kapott volna a család segítséget, megelőzhető lett volna a gyermekek kiemelése a családból, és ezáltal elkerülhető lett volna a lelki trauma okozása mind a gyermekek, mind a felnőttek esetében.


2. Többek között az SOS Gyermekfalu nevelőszülőiről, a szervezet blogján: https://gyereksorsok.hu/

A TASZ szerint a gyermekvédelmi intézményekben dolgozók általában rosszul végzik a munkájukat?

Egy percig nem állítjuk, sőt, éppen ellenkezőleg: a rendszerben dolgozók, hasonlóan a nevelőszülőkhöz, szenvedik el – a családok után – talán a leginkább a strukturális problémákból fakadó nehéz körülményeket. Sokszorosan leterheltek, elvégezhetetlen ügyszámmal dolgoznak, rekreációra, szupervízióra, pihenésre alig van lehetőségük. Ráadásul az igen nehéz munkát végző szociális ágazatban dolgozók sem anyagilag, sem szakmailag nincsenek – munkájukhoz mérten – megbecsülve.

Ezen túl számos olyan strukturális probléma is nehezíti a munkájukat, amely a rendszer működésképtelenségét hordozza magában. A probléma gyökerét jelentő borzasztó nyomort megszüntetni nem tudják, ezáltal nincs valós eszköz a kezükben, hogy érdemi segítséget nyújthassanak, miközben végig kell nézniük és asszisztálniuk családok széthullását.

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a szociális szakma bevonása nélkül érdemi változást nem lehet elérni. Éppen ezért kiemelten fontos a szerepük mind szakmai, mind emberi oldalról a kampányunkban.


Erről bővebben: http://ataszjelenti.blog.hu/2016/01/31/barddal_mentek_neki_a_gyermekvedelmi_rendszernek http://ataszjelenti.blog.hu/2016/02/01/barddal_mentek_neki_a_gyermekvedelmi_rendszernek_ii

A TASZ szerint nem valós probléma a gyermekek éhezése, ingerszegény környezete, iskolai hiányzása?

De, valós probléma. Azonban nem gondoljuk, hogy erre az a megoldás, hogy a gyermeket elszakítjuk a családjától. Továbbá különbséget kell tenni a gyermeket súlyosan veszélyeztető elhanyagolás (pl. éheztetés) és a szegénység között. Sokan állítják, hogy jobb a gyereknek egy olyan családban, ahol a középosztály értékrendjének megfelelő mintákkal találkozik: látja a szüleit dolgozni, van angol wc, vagy éppen játékok veszik körül. A gyermek pszicho-szociális fejlődéséhez valóban fontos a megfelelő lakhatási és életkörülmények kialakítása, azonban az emberi kapcsolatokat nem tudja helyettesíteni a tévé és plusz tíz négyzetméter. Több tárgytól senki sem lesz boldogabb. Ez a megközelítés nem számol a korai kötődéssel, a szülőkhöz való kötődés fontosságával. A kiemelés során ezt a kötődést és biztonságot veszíti el a gyerek. A szocializáció és tanulás alapja, hogy a gyermek környezet kiszámítható, biztonságos, a szüleitől megkapja a feltétel nélküli elfogadás, szeretet biztonságát. Ez az érzelmi biztonság jelenti minden további emberi kapcsolat alapját. Az a gyerek, akinek nincsen minta a fejében arról, hogyan néz ki egy család, sokkal nehezebben tud majd alkalmazkodni, maga is egészséges, boldog családi mintát teremteni.  majd . Ellenben azt a tudást könnyebben képes pótolni, ha gyerekkorában kimaradt, hogy hogyan kell mondjuk wordben dolgozni. Ezen túl, a szegénység miatti gyermekkiemelések jelentős része megelőzhető lenne, ha a családok megfelelő segítséghez jutnának a gyermekeik gondozása során (pl. anyagi v. lakhatási támogatás).

A TASZ szerint a családgondozók és a védőnők mindig és mindenhol túl szigorú elvárásokat támasztanak a terhes nőkkel szemben?

Természetesen nem gondoljuk így, számos olyan családgondozót és védőnőt ismerünk, aki az alapjogokat, jogszabályokat és szakmai szabályokat betartva, emberségesen és tisztességesen végzi a munkáját. Ugyanakkor ennek ellenkezőjét is sokszor tapasztaljuk. Az, hogy egy viszonylag jól összerakott törvényt, jogszabályt hogyan alkalmaznak a valóságban, nagyban függ a szakemberek attitűdjétől. Hiába jó a gyermekvédelmi törvény, ha kevésbé empatikus a gyermekvédelmi szakember és/vagy nem tud elvonatkoztatni a középosztálybeli elvárásoktól. Ilyenkor fordulhat az elő, hogy elszakítja a családjától a gyermeket egy hiányzó kiságy miatt. A mélyszegénységben, kisfalvakban élő anyák számára sokszor a pénz hiánya teszi lehetetlenné a szűrővizsgálatok előírás szerinti elvégzését, mégis láttunk már esetet, amikor a terhesség alatti késve teljesített, időnként kimaradó orvosi vizsgálatok önmagukban vezettek a gyermek kiemeléséhez. A védőoltások késve történő beadása is gyakran kiemelési ok, ami álláspontunk szerint – egyéb veszélyeztető körülmény híján – nem alapozhat meg kiemelést. Ezek a példák nem légből kapottak, számtalan hasonló indokkal elvett gyermek történetét ismerjük.   Továbbá az anyagi okból való kiemelés tilalma pontosan arra vonatkozik, hogy ismerje fel a szakember, hogy a fő kérdés az: mi jobb a gyermeknek? Mert még a nagy szegénység nem vitatottan káros hatása is gyakran a kisebb rossz az elszakítás traumájához képest.

A TASZ szerint mindenki rasszista a gyermekvédelemben?

Természetesen nem mindenki rasszista a gyermekvédelmi ellátórendszerben. Ahogy a szakmai javaslatcsomagunkban is kifejtjük, a súlyosan diszkriminatív gyermekkiemelési gyakorlat alapvetően abból a problémából fakad, hogy – a törvényi tiltás ellenére – a családok szétszakításának elsődleges oka még mindig a családok szegénysége. És mivel a társadalom perifériáján élők körében messze felülreprezentáltak a roma családok, így a mélyszegénység miatt szétszakított családok körében is magasan felülreprezentáltak a roma származásúak aránya. Ezt a strukturális (közvetett diszkriminációs) problémát egészíti ki az esetenként sajnos megfigyelhető előítéletes szemlélet a szakember oldalán.

Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy gyermeket ok nélkül sose vesznek el a szüleitől?

Nagyon gyakran hangzik el az az érvelés, hogy “nem zörög a haraszt…” – ám ez egyáltalán nem állja meg a helyét. A TASZ álláspontja szerint gyakran kifejezetten jogellenes módon, a törvényi szabályok megszegésével szakítják el a gyermekeket a családjuktól, csak sajnos nagyon nehezen és lassan lehet a jogi eljárások során bebizonyítani ennek jogellenességét. Ám a TASZ nyertes peres ügyei olyan ítéletekkel zárultak, melyben a bíróság kimondta, a gyermekek kiemelése jogellenes volt. Csak azért nincs több ilyen ítélet, mert gyakran a leghátrányosabb helyzetű családoktól veszik el a gyermekeket, akiknek a jogérvényesítési képessége nem kellően erős ahhoz, hogy igazukat jogi eljárásban tudják bizonyítani. Ugyanezt a jogellenes gyakorlatot bizonyítják azok a szociológiai kutatások és tanulmányok is, melyekből rendre kiderül, hogy a kiemelések elsődleges oka továbbra is a családok szegénysége. Az a tény, hogy gyakrabban emelnek ki szegény vidéki roma családból gyermekeket, mint jó anyagi körülmények között élő budai családoktól, nem feltétlenül azt bizonyítja, hogy az előbbiek rossz szülők, sokkal inkább arról van szó, hogy látványosabb a rossz anyagi helyzet, mint a lelki bántalmazás vagy a szeretetlenség.

Igazuk van azoknak, akik azt mondják, sokkal jobb ezeknek a gyerekeknek nevelőszülőknél, mert ott legalább szeretik/ fejlesztik őket/rend van…?

Ahogy azt már írtuk, a gyermek pszicho-szociális fejlődéséhez ugyan fontos a megfelelő lakhatási és életkörülmények megléte, azonban az emberi kapcsolatokat, elsősorban a szülőhöz való korai kötődés kialakulását nem tudja helyettesíteni a tévé és plusz tíz négyzetméter. E fenti kérdés nem számol a korai kötődés jelentőségével, a későbbi lelki egészség, az emberi és szakmai sikeresség alapjával. A kiemelés során ezt a kötődést és biztonságot veszítik el a gyerekek. Az a gyerek, aki nem kapta meg a feltétel nélküli szeretetet, elfogadást, rengeteg problémával fog küzdeni felnőtt életében. Ellenben az angol wc használatát vagy a mosogatógép használatát megtanulni nem okoz különösebb megrázkódtatást egy lelkileg egészséges felnőtt számára. Az elszakított kisbabák ugyan még nem tudják megfogalmazni, hogy milyen fájdalom éri őket, de súlyos tévedés azt hinni, hogy nekik ne lenne ugyanolyan trauma az elszakadás, a biztonságos környezet elvesztése, mint a nagyobb gyerekeknek. Sőt, a korai kötődés kialakulása szempontjából pont az első 2-3 év a legfontosabb a gyermekek életében.   Azt is nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a nevelőszülő a rosszul viselkedő, szemtelen, neveletlen gyermekeket bármikor visszaadhatja a szakellátásnak, ezt a bizonytalanságot is nagyon jól érzékelik a gyerekek. Továbbá még egy nagyon szerető, gondos nevelőszülőnek is véget ér a munkája a nevelt gyerekek nagykorúsága elérésével, esetleg utógondozásának befejezésével. Ekkor tehát kikerül az ismeretlen nagyvilágba a nevelt fiatal, rokoni szálak, szülők, nagyszülők, megtartó szociális háló nélkül. Nem véletlen, hogy fájóan sok esetben a szociális ellátórendszer más-más pontjain találkozunk a gyermekvédelmi rendszerből kikerült fiatal felnőttekkel.

Elfogadható-e az a kritika, hogy “Minek szülnek ennyi gyereket, ha nem tudnak gondoskodni róluk?”

Felháborodnánk, ha tőlünk kérdeznék meg, hogy mertünk gyereket vállalni, miközben a gyermekvállaláshoz való jog nem csak a gazdag családokat illeti meg, hanem a szegényebb szülőket is. Ahogy téged és engem megillet, hogy ne szóljanak bele a családtervezésünkbe, magánéletünkbe, úgy megillet mindenki mást is. Ezek az elszakított gyermekek a mi társadalmunk gyerekei – miért nem azt kérdezzük,hogy hogyan lehetne jobb nekik, hiszen minden gyerek egy-egy lehetőség,  a mi társadalmunkat, közösségünket gyarapítják tudással és értékkel – már ha megadjuk nekik a lehetőséget erre! Erőforrásként tekintsünk rájuk, ne problémaként. Miért mondunk le róluk már az első pillanatban?

A TASZ szerint rendben van, hogy a szülők cigit vagy alkoholt vesznek, miközben nem futja a gyerekek etetésére, ruháztatására?

Természetesen nincs rendben az, ha a szülők tudatosan elhanyagolják a gyermekeiket, de ha a szülők hibásan járnak is el – például dohányoznak, – de amennyiben a dohányzás nem jár további veszélyeztető magatartással, a megoldás erre nem a gyermekek kiemelése, hanem a szakemberi segítségnyújtás és támogatás. Azt is gondoljuk továbbá, hogy álszent hozzáállás erkölcsileg súlyosan elítélően nyilatkozni az alacsony társadalmi státuszú családokról, miközben a jómódú budapesti szülők dohányzása és alkoholfogyasztása a legtermészetesebb, társadalmilag elfogadott szociális élet részei.

A gyermekvédelmi rendszer és az abban dolgozók tehetnek mindenről?

Hangsúlyozni szeretnénk, hogy nem a a gyermekvédelem dolga a szülőket munkához juttatni, a szegénységet megszüntetni. Javaslataink éppen arról szólnak, hogy az országos szociálpolitikát is meg kell változtatni. Konkrét javaslatainkat itt olvashatod el.

Elfogadható-e az a kritika, hogy “azok a szülők, akiktől elvették a gyerekeiket valójában nem is szeretik eléggé őket, nem is kellenek nekik a gyermekeik”?

A valóságban sok esetben ennek éppen az ellenkezője tapasztalható.  Gyakran úgy küzdenek a szülők gyermekeikért éveken át, hogy nincs segítségük: senki nem mondja meg nekik, hogy kérelemet kell írniuk annak érdekében, hogy láthassák és találkozhassanak a gyermekeikkel, hogy kérhetik a gyermekek nevelésbe vételéről szóló döntés felülvizsgálatát. Hiába lenne feladata a gyámhatóságoknak felvilágosítani a szülőket e jogaikról, ezt a valóságban nagyon gyakran elmulasztják, vagy nem közérthető módon teszik meg.  Sok ügyfelünk és még több jogsegélyt kérő szülő esetében tapasztaltuk azt, hogy amíg nem nyújtottunk jogi segítséget, a gyermekek nem jöhettek haza nyári szünetre,, vagy éppen nem fogadta el a hatóság a szülők fellebbezését mondvacsinált okokból.

Igaz az, hogy a gyerekeknek nagyobb esélye van a sikeres életre, ha a “középosztály kultúráját” látja, nem a közmunkából élő szüleivel él?

Nem igaz. Egyrészt, a gyermekek kiemelése nem védi meg őket hosszú távon a szegénységtől. Lehetséges, hogy pár évig relatíve jobb körülmények között élnek, mint otthon éltek, de a fentebb kifejtett okokból a felnőttkori sikerességük, munkahelyszerzés, anyagi biztonság, stb. sokkal inkább függ az egészséges lelki, szellemi állapotuktól, a megtartó szociális háló épségétől, mint az intézeti vagy nevelőszülői mintától. Egyszerűbben fogalmazva: ha kikerülnek 18 évesen a szakellátásból a gyerekek úgy, hogy előtte a zsebpénzükön kívül soha nem volt tulajdonuk, nincs szülői támogatás, otthon, magas iskolai végzettség, akkor 18 évesen a semmibe kikerülve nem lesz sokkal több lehetőségük a biztonságos felnőttlétre. Továbbá az állami gondozás sem biztosítja a „középosztályi értékek” biztos megvalósulását: ezt mutatják a kikerülési statisztikák is: “Az Egyesült Királyságban a gondozásban lévő gyermekek és az átlagnépesség oktatási eredményeit összevető statisztikák 1999 óta készülnek, és azokat 2002 óta hozzák nyilvánosságra. A statisztikák a gondozott gyermekek és a többiek által elért szint között nagy és egyre növekvő különbséget mutatnak, mint ahogyan ezt a magyarországi adatok is mutatják.” “Annak ellenére, hogy az állami gondozási rendszerbe kerülve a fiatalok közül néhányan olyan erőforrásokhoz férhettek hozzá, amelyek az eredeti családjukban nem lettek volna elérhetők számukra, a kutatás eredményei azt sejtetik, hogy a velük kapcsolatba kerülő szakemberek többsége legalább akkora valószínűséggel erősíti meg bennük az oktatásukkal és pályafutásukkal kapcsolatos osztály- és nem alapú feltételezéseket, mint amekkora valószínűséggel azokon változtatni próbálnak. (…) A fiatalok szakemberekkel kialakított kapcsolata semmi esetre sem kompenzálja a társadalmi tőke vagy a vérszerinti családjuktól kapott támogatás hiányát.” 3.


3. Lásd: http://metszetek.unideb.hu/files/201202_03_RaczAndrea.pdf, illetve http://rubeus.hu/wp-content/uploads/2014/05/CPnemzetkozi_2014_final.pdf

Ha még időben elveszik a gyerekeket a szegény családoktól, legalább később nem a mi forintjainkból fizetik a segélyeiket?

Ahogy az előző kérdésnél már bemutattuk, a nevelésbe vett gyerekek nem lesznek sikeresebbek a felnőtt életben, mint a sokkal szegényebb környezetben, de családjukban felnövő gyermekek. Ráadásul, már a megközelítéssel baj van: miért kockázatot és problémát látunk bele a magyar társadalom legifjabb generációjába, és miért nem a lehetőséget, az erőforrást? Ha megadjuk nekik a lehetőséget, hogy egészséges családi kapcsolatban nőjenek fel, hogy tanuljanak, és később dolgozzanak, akkor nem a mi adóforintjainkból tengődnének, hanem épp ellenkezőleg: a mi nyugdíjunkat termelhetnék meg! Arról nem is beszélve, hogy a szakellátás fenntartása hihetetlenül drága dolog: ezt is a mi adónkból tartja fenn az állam. Tudtad, hogy egy állami gondozásban lévő gyermek ellátásának éves költsége 2-2,5 millió forint? 4. Ebben az esetben a napi költség 6-7 ezer forint körül mozog. Ha ezt az összeget a családok anyagi és szolgáltatásokkal való támogatására költené a magyar állam, hosszú távon sokkal fenntarthatóbb és a gyermeki jogokat előtérbe helyező rendszert hozhatna létre.


4. Az éves állami normatíva kb. 900 ezer forint (http://tasz.hu/node/16407) és a szolgáltatók még hozzátesznek egy legalább ugyanekkora összeget. Szolgáltató függvénye, hogy mekkora összeget tud még hozzátenni, nagyon különböző a szolgáltató, az ellátási forma és a szükséglet szerint is, ezért nem lehet pontos adatokkal számolni. Mégis, azt lehet mondani, hogy reálisan 2-2,5 millió forint körül mozog egy állami gondozásban élő gyermek éves költsége.