A kiemelés lélektana

A gyermekek családjuktól való elszakítása hatalmas trauma minden gyermek számára, még akkor is, ha a kiemelés súlyos veszélyeztetés, bántalmazás miatt történt. A TASZ kampányában viszont olyan elszakításokról van szó, melyekben a család nagy szegénységben, létbizonytalanságban, de alapvetően szerető, támogató közegben nevelte a gyermekeit. Ezekben a helyzetekben mind a szülő, mind a gyermek számára visszafordíthatatlan lelki károkat okoz a kiemelés traumája.

A kiemelés minden gyermeknek, kortól, nemtől, és minden egyéb körülménytől függetlenül trauma. Vannak olyan pszichés krízisek, amelyek az élet velejárói (a „normatív krízisek”), de a gyermekek elszakítása a szüleiktől a váratlan, sorscsapásszerű krízisek csoportjába tartozik. Legfontosabb eleme ugyanis az, hogy a gyerek számára legfontosabb, érzelmi biztonságot jelentő szüleitől, testvéreitől, otthonától, sokszor iskolájától, barátaitól, a megszokott környezettől egyszerre, – és számára sokszor ismeretlen okból – kell elszakadni. Az elszakítás traumája tehát mindig veszteséget, a biztonság elvesztését jelenti: a gyerek elveszíti a hozzá legközelebb álló személyeket, tárgyakat, helyszíneket, a szüleitől kapott feltétel nélküli szeretetet, a biztonságérzetét.*

Ennél is súlyosabb a nagyon korai életkorban bekövetkező elszakítási trauma, hiszen az első életévek a korai kötődés kialakulásának korszaka. Az élete első éveiben elválasztott kisgyermek tehát még csak ki sem alakíthatja azt az elsődleges kapcsolatot, amelynek a legmeghatározóbb szerepe van egész későbbi életére. Márpedig ha a korai kötődés nem biztonságos vagy sérül, az a személyiségfejlődésre nagyon komoly (romboló) hatással bír. A korai kötődéssel, a szülőkhöz való szoros érzelmi kapcsolatban éli ugyanis meg a gyermek azt, hogy van, akiben megbízhat, aki feltétel nélkül szereti, ez a kapcsolat lehet tehát egyfajta „ősbizalom” alapja. Minden későbbi emberi kapcsolatának mintája, alapja. Ha tehát elveszti ezt az ősbizalomérzetet, akkor azt már semmilyen későbbi emberi kapcsolat teljességgel pótolni nem tudja.

Éppen ezért nem lehet érv a kiemelés mellett az, hogy egy csecsemő jobb anyagi körülmények közé kerülne a kiemelés révén, hiszen a szüleihez való kötődés hiánya nem pótolható – ellentétben a plusz 10 négyzetméterrel, vagy az angol wc-vel.

Az sem lehet érv továbbá a nagyon kicsi gyerekek kiemelése mellett, hogy a csecsemők ne érzékelnék pontosan ugyanolyan mélyen azt, hogy mi történik velük, mint idősebb társaik. A különbség csak annyi, hogy egy csecsemő még nem tudja szavakba önteni a traumát, amelyet megél.

A gyermekkori trauma tehát mindig hat arra, hogy később, felnőttként hogyan funkcionálunk: a „felnőttkori beválásra”. A gyerekkorban elszenvedett kötődési trauma a felnőttkori „beválás” három jelentős területét (emberi kapcsolatok; munkahelyi és társadalmi „beválás”) is rongálja! Tehát egy mélyszegénységben felnövő gyerek, ha lelkileg egészséges, jobban megküzd felnőttkorában a munkahelyi, társadalmi vagy kapcsolati problémákkal, mint egy jobb anyagi körülmények között felnövő, de  mélyen traumatizált, intézetből intézetbe „dobált” gondozott gyermek.

Azt állítjuk tehát, hogy azokat a gyerekeket kell valóban megmenteni, kiemelni a családjukból, akik érzelmi, fizikai bántalmazást szenvednek el, de nem az érzelmi biztonságban felnövő gyerekeket. Sőt, az utóbbi esetekben a gyermekek saját családjuktól való elszakítása maga is „bántalmazás”. Nagy szakirodalma van annak, hogy a gyermekek családjuktól való elszakítása és intézetekben való elhelyezése ugyanis nagyon káros hatással van a gyerekekre (ún. „hospitalizáció”). A hatóságok által feleslegesen okozott trauma tehát összességében „rendszerabúzus”, azaz maga a gyermekek védelmére felesküdött szakemberek okoznak kárt a rájuk bízott gyermekeknek.

41
44
43

* „Veszteség, izoláció, kilátástalanság, tehetetlenség – ezek az „összetört otthon” (broken home) – szindróma összetevői” – írja a kiemelési traumáról Kálmánchey Márta ((2001): Nevelőszülőnél élő gyerekeknél előforduló pszichés problémák. Család, gyerek, ifjúság

Szakmai segítség

Az anyag elkészítéséhez Halász Anna pszichológussal konzultáltunk.
További forrás: Cole, M. – Cole, S. R. (1998): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest, Mérei Ferenc – V. Binét Ágnes (1993): Gyermeklélektan. Gondolat Kiadó, Budapest.)