cipok

Ma két családnak kézbesített a posta gyámhivatali határozatot, két szülőpár várta hónapok óta, tűkön ülve az évente ismétlődő vizsgálat eredményét. A döntés nem kisebb súlyú, mint a gyermekeik – egyik család esetében három, másikuk esetében öt kisgyerek – sorsa: az egymástól távol töltött hónapok, sőt évek után, végre kiérdemelték-e, hogy újra ők lehessenek „Anya” és „Apa”, hogy ne kelljen a havonta egyszer egy órára engedélyezett láthatáson a faliórára meredve rettegni a percek fogyásától.

De nem érdemelték ki, ezúttal sem. Megbocsáthatatlan a bűnük: Borsodba születtek, egy olyan faluba, ahol a házak egy részébe nincs bevezetve az áram; ahol nincs közel s távol munkalehetőség, így akivel nem gyakorol kegyet az önkormányzat, annak a közmunkában ledolgozott bérét pótló 22.800 forintos segély sem jár.

A két szülőpár tehát élt, ahogy tudott, nevelte és szerette a gyerekeit, ameddig hagyták – míg úgy nem döntött a helyi gyermekvédelmi szakember, hogy a többedik gyermekével várandós anyuka „kezelhetetlen, öntörvényű gravida”, aki „valójában nem hajlandó változtatni az életkörülményein.” A bűnlajstrom kiegészült további elemekkel is: „napközben a várandós nem tartózkodik otthon, állandóan úton van, anyósánál étkezik..” Az ilyen fokú veszélyeztetés pedig súlyos retorziót von maga után az adott településen: tavaly nyáron és télen megszülettek a csecsemők, ám a helyi védőnő és családgondozó hathatós közreműködésével mindkét újszülöttet már a kórházban elvitték édesanyjuk közeléből, vissza már nem is adták őket. Végül nevelőszülőhöz kerültek, idősebb testvéreikkel együtt – a szülők havi egy óra láthatási időt kaptak, kevesebbet, mint ha börtönbüntetésre ítélt bűnözők lennének.

Az évente elkövetkező felülvizsgálatra – amikor is elvileg értékelve az elmúlt év tapasztalatait, a hatóság hazaadhatná a gyerekeket – nagyon készült mindkét család. Hónapok óta gyűjtik a közmunkából származó, megalázóan kevés bevételeiket ahhoz, hogy újrafesthessenek, szőnyeget vehessenek. Végül berendezték a kis lakásokat, és büszkén mutatták a családgondozónak is, mennyi gyerekruha és játék várja haza a gyerekeket.

A gyerekek kiemelésének indokoltságát felülvizsgáló hatóság azonban mindkét család esetében arra jutott: a szülők még mindig nem érdemelték ki, hogy újra családi körben, gyerekeikkel együtt élhessenek.

A határozatok szerint ugyanis az, hogy mindkét család szegényes, de rendezett házban él, hogy a szülők együttműködnek a családgondozókkal, minden kapcsolattartáson ajándékokkal felszerelkezve jelennek meg és a gyerekek epedve várják a szüleiket, hogy elbújnak a szekrénybe, mikor vissza kéne menniük a nevelőszülőkhöz, hogy a szakemberek minden – egyébként vitatható, gyakran jogellenes –  elvárását erejükön felül teljesítik, a megalázó családlátogatásokon beharapják a szájukat, és fejet lehajtva bólintanak, mindez nem elég.

A hatóság szerint ugyanis az elmúlt másfél év pokla nem volt elég a szülőknek, nincs joguk saját gyerekeiket a plüssállatkáik közé fektetni esténként. Másfél év traumája, Kanossza-járása, könyörgése és harca még mindig kevés, a szülők „lakókörnyezetük rendbetétele, pénzkezelés területén” még segítségre szorulnak. A gyermekjóléti szolgálat szerint segítségre szoruló családokhoz el is látogatnak rendszeresen, és körbejárva a szobákat, belekavarnak a szombati levesbe, szóvá teszik az anya új nadrágját, hiszen annak árát maga helyett a gyermekekre kellett volna költenie; ám máskor, mikor meglátják a rengeteg gyerekruhát, ismét elégedetlenek: minek vesz gyerekruhát, úgyis kinövi a gyerek, mire visszakapná. – szól a cinikus „pénzkezelési tanácsadás”. A falubeli – történetesen – roma családokkal a településen ugyanis hasonló gondok adódnak: „folyton úton vannak”, rokonoknál elüldögélnek, nem megfelelően kezelik azt a majd’ 23 ezer forintjukat, és úgy általában, „kezelhetetlenek és öntörvényűek”, mert „nem hajlandóak változtatni” az életkörülményeiken.

„Életvezetési tanácsadás szükséges ahhoz, hogy a szülők felelősségteljesen tudjanak gondoskodni kiskorú gyermekeikről.” – játszik istent a hatóság, ezzel nem csak a legalapvetőbb emberi-erkölcsi kötelességét, de a gyermekek és szüleik alapjogait garantáló Gyermekjogi Egyezményt, Gyermekvédelmi törvényt is a lehető legsúlyosabban sértve.

Ahogy az egyik apuka fogalmazott a felülvizsgálati tárgyaláson a gyerekeik nélkül élő szülők helyzetét bagatellizáló gyámügyi alkalmazottaknak:

„Nem tudom, van-e maguknak gyereke, de nekem minden nélkülük töltött perc örökkévalóságnak tűnik!”

Segíts nekünk, írd alá petíciónkat, hogy egyetlen gyereket se szakítsanak szét a családjától a szegénység miatt! 

Vélemény, hozzászólás?