apple-touch-icon

Felajánljuk a segítségünket az EMMI-nek, tegyünk együtt a szegény családokért

Hiányzó Emlékek címen 2016 szeptemberében kampányt indítottunk a szegénységük miatt családjuktól elszakított gyermekekért és szüleikért. A kampány során számos hazai szervezettel és szakértővel együttműködve igyekeztük egyértelművé tenni a kormányzat számára: súlyos jogsérelem éri azokat a szülőket és gyermekeket, akiket rossz lakhatási, jövedelmi helyzetükre hivatkozva választanak el egymástól. Hiába tiltja a gyermekvédelmi törvény az anyagi okból történő gyermekkiemelést, az mégis általános gyakorlat.

2017. május 16-án kaptuk meg a Minisztérium válaszát. Az EMMI hosszan, de álláspontunk szerint kevés érdemi ellenérvvel, részben nem releváns adatokkal igyekezett cáfolni a szakmai anyagunkban foglaltakat. A Tárca válaszában ilyennek tekinthető az a véleményük, miszerint a gyermekek családban való felnövekedéséhez fűződő joga akkor sem sérül, ha nem a saját családjánál, hanem egy nevelőszülő háztartásában kell felnőnie.

A szegénység miatti gyermekkiemelési gyakorlatot  eddig is nehéz volt tagadni, ám ennek fennálltát  az alapjogi biztos is megállapította a közelmúltban, átfogó vizsgálata eredményeképpen. 2017. decemberi jelentésében egyértelműen kimondta: ma hazánkban minden harmadik gyermeket a család szegénysége miatt választják el szüleitől ami sérti a gyermekek és szülők alapjogait és kifejezetten ellentétes a gyermekvédelmi törvény rendelkezéseivel is.

A babák újra a polcon

Kati tizennyolc volt, mikor terhes lett első gyermekével. Ő kislányt szeretett volna, Sanyinak mindegy volt, csak egészséges, boldog gyerek legyen. Kati vágya teljesült, 2007-ben megszületett Ági. Egy évvel később megszületett az első fiuk is, Sanyika. Majd két év múlva Vera, aki Kati édesanyjának nevét kapta, rá emlékezve, hiszen kiköpött nagyanyja.

Continue reading
Bence

Feleslegesen tönkretett életek

Kilenc hónapnyi félelemmel vegyes várakozás után 2014. májusában megszületett Bence. Az édesanyja még a kórházba is nagytáskával érkezett, hiszen az újszülöttnek szánt ruhákat is vitte magával, hogy majd együtt térhessenek haza otthonukba. Bence problémamentes születése után a csecsemőt az édesanyja mellére fektették, 2 napig gondozhatta, szoptathatta az újszülöttet. A harmadik napon viszont a kórházi védőnő Bence nélkül jelent meg a kórteremben, közölte az anyával: a baba nélkül kell távoznia, hiszen a gyámhivatal Bence családból való kiemeléséről döntött.

Tudj meg többet…
Mother with child walking by rural sandy road. Countryside under cloudy sky, photo with vintage mood.

Mit érdemel?

Mit érdemel az a szülő páros, aki a jelzőrendszer szerint nem megfelelően neveli a gyerekeit? A gyerekvédelmi törvény tökéletesen rendelkezik erről. Családba fogadás, helyettesítő szülői szolgálat, ideiglenes hatályú elhelyezés. Ha az utóbbi mellett döntenek, a szülőknek a törvény szerint harminc nap áll rendelkezésükre, hogy az okokat, amik a kiemeléshez vezettek megszüntessék, a gyakorlatban azonban ez többször harminc nap szokott lenni. Ha az ideiglenes hatályú elhelyezés felülvizsgálatakor még mindig fenn állnak a kiemelést indikáló okok, akkor a gyerekeket nevelésbe veszik. Ezt évente vizsgálják felül.

cipok

Ön kért ma már engedélyt a gyerekei neveléséhez?

Ma két családnak kézbesített a posta gyámhivatali határozatot, két szülőpár várta hónapok óta, tűkön ülve az évente ismétlődő vizsgálat eredményét. A döntés nem kisebb súlyú, mint a gyermekeik – egyik család esetében három, másikuk esetében öt kisgyerek – sorsa: az egymástól távol töltött hónapok, sőt évek után, végre kiérdemelték-e, hogy újra ők lehessenek „Anya” és „Apa”, hogy ne kelljen a havonta egyszer egy órára engedélyezett láthatáson a faliórára meredve rettegni a percek fogyásától.

Tudj meg többet…
Baby feet on father and mother hands, close-up

Bárddal mentek neki a gyermekvédelmi rendszernek

2016. január 1-jétől egyesítik a családsegítő központokat és a gyermekjóléti szolgáltatókat annak érdekében, hogy ne épüljenek ki párhuzamos kapacitások, valamint hogy “összeérjenek az információk, és együtt hasznosuljanak a család számára” – jelentette be a teljes struktúraváltást Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára 2015 nyarán.

Tudj meg többet…
TASZ6

Bárddal mentek neki a gyermekvédelmi rendszernek II.

2016. január 1-jétől egyesítik a családsegítő központokat és a gyermekjóléti szolgáltatókat. A pár hete hatályba lépett, teljesen új gyermekvédelmi alapellátási rendszer a szegénységben élő családoknak az életét jelentősen befolyásolja, tehát érdemes áttekinteni, mire számíthatunk. Blogsorozatunk első része az összevonási koncepció elvi lehetőségeit, második része pedig a megvalósult jogszabálymódosítások révén létrejött új rendszert vázolja. 

Tudj meg többet…